Debrecen villamos története

Hatról egyre, egyről kettőre

Az Osztrák-Magyar Monarchiában elsőként, 1884. október 2-án indult meg a városban „személy- és teherszállítási céllal gőzhajtóerő által vontatott vasút” a Lehmann József lovaggal, porosz királyi bizományi tanácsossal kötött szerződés alapján. A kor követelményeinek megfelelni akaró városvezetés több mint negyedszázaddal később, 1911. március 16-án határozott a villamos-vontatású közlekedés bevezetéséről, négy vonalon. A vonalakat 1923-ban tovább bővítették Pallagig, felhasználva a Debrecen-Nyírbátor Helyi Vasút vonalát, majd 1927-ben megépült a nagyerdei körforgalmat lehetővé tevő pályaszakasz is. A Hatvan utcai villamosvonalat hamarosan tovább vezették Nyulasig, míg a Kossuth utcait a vámházig, 1934-ben pedig a Csapó utcai vonalat a Köztemető megnyitása miatt a temető főkapujáig. A második világháborús bombázások jelentős károkat okoztak a debreceni villamosközlekedési hálózatban. A háborús pusztítás helyreállítása után a gazdaság magára találásával Debrecenben is jelentősen növekedett a tömegközlekedésben résztvevők száma. Ennek ellenére 1970-től megkezdődött a kötöttpályás közlekedés leépítése, melynek során 1975-ig valamennyi szárnyvonalat felszámolták. Ezt a pusztítást csak a ma is működő egyes vonal élte túl. A rendszerváltás után felerősödtek a villamosközlekedés fejlesztését sürgető nézetek, melynek nyomán Debrecenben 1999–2000-ben fogalmazódott meg egy új villamosvonal megépítésének gondolata. Az új vonal megépítése Magyarországnak az Európai Unióhoz való csatlakozásával került immár a szó szoros értelmében is belátható közelségbe.