Többet kapott Debrecen egy új villamosvonalnál – videóval
Debrecen - Közel nyolc éve nyújtották be a pályázatot a 2-es villamosvonalra, most véget ér a beruházás. Ezt valósították meg 24 milliárd forintból.
Debrecen önkormányzata és a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. konzorciuma még 2008 februárjában nyújtott be pályázatot a debreceni villamoshálózat fejlesztésére. A hazai kormányzati támogatási szerződést 2008 októberében írták alá, decemberben pedig az Európai Bizottság jóváhagyta a 2-es villamosvonal kiépítésének uniós támogatását. Most. hét évvel később a 2-es villamos program véget ért Debrecenben.
Az új remízben tartották a projektzáró rendezvényt
A projekt zárórendezvényén Barcsa Lajos alpolgármester sorolta fel, mi mindent valósítottak meg a beruházásban. Az alpolgármester kiemelte, hogy a 2-es villamos program több mint egy új villamosvonal építése, egész városrészeket érintett, melyek ennek révén jelentős megújuláson mentek át.
Barcsa Lajos
Barcsa Lajos hozzátette, mint minden ilyen nagy beruházásnál, a 2-es villamosnál is kerültek felszínre utólagosan hibák, ezeket azonban kiegészítő fejlesztésekkel igyekeztek orvosolni. Az alpolgármester példaképp említette a sínkenő berendezések felszerelését, amivel a villamosok csikorgását előzik meg.
A 2-es villamos nemcsak legnagyobb, de “legzűrösebb beruházása” is volt a városnak, mondta Kósa Lajos a projektzáró rendezvényen. Debrecen volt polgármestere, a Fidesz frakcióvezetője szerint ennek okai részben az uniós eljárási rendben, részben a korábbi közbeszerzési törvény ellentmondásaiban keresendők.
Kósa Lajos
Ez változhat, ha a parlament jövő hónapban elfogadja az új közbeszerzési törvényt. Kósa Lajos arról is beszélt, szükség van a tömegközlekedés finanszírozásának átgondolására ahhoz, hogy hosszú távon fenntarthassák a nagyobb városokban a közösségi közlekedést.
Nagy Attila
Nagy Attila, a DKV Zrt. vezérigazgatója szól arról, hogy Debrecenben honosítottak egy olyan járművet, mely korábban még Magyarországon nem üzemelt. Azt, hogy ezek jó villamosok, szerinte az is alátámasztja, hogy a budapesti flottabővítés lehetőségét is a CAF nyerte el.
A program elszámolható összköltsége 24 milliárd 90 millió forint. Ebből az Európai Unió felé elszámolható költség összesen 20,5 milliárd forint, melyből az uniós és a hazai kormányzati támogatás 90,75 százalékos támogatási intenzitással 18,6 milliárd forint. Debrecen önkormányzatának önrésze 9,25 százalékos, azaz 1,9 milliárd forint volt. Az EU felé el nem számolható, Magyarország kormánya által jóváhagyott többlettámogatás összesen 3,4 milliárd forint, mely hazai társfinanszírozás keretében 100 százalékban támogatott.
Több mint egy villamosvonal
A kivitelezés során 4,4 pályakilométer hosszon új, kétvágányos, környezetbarát villamospályát építettek a Hunyadi János utca – Csemete utca – Dózsa György utca – Nádor utca – Thomas Mann utca – Mikszáth Kálmán utca – Békessy Béla utca – Kartács utca – Doberdó utca – Böszörményi út – Békessy Béla utca nyomvonalon.
Az 1-es és 2-es villamosvonal közös szakaszát és annak peronjait (a Hunyadi János utca és a Petőfi tér között) 2,5 kilométer hosszúságban átalakították, a nyomvonalat korrigálták. Átépítették a Petőfi téri végállomást és az Ispotály utcai szolgálati vágányt is megújították.
A Mikszáth Kálmán utcán és a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. Salétrom utcai telephelyén is egy-egy 300 négyzetméteres áramátalakító egységet építettek, a Blaháné utcai áramátalakítót felújították.
Megépítettek 19 megállóhelyet, mely a mozgáskorlátozottak és csökkent látóképességű emberek által is biztonságosan használható. Elkészült az új utastájékoztató rendszer, mely a beérkező járatszámról és a beérkezésig hátra lévő időről ad tájékoztatást.
258 darab (részben közvilágítási lámpákat is hordozó) felsővezeték-tartó oszlopot és 8 kilométernyi felsővezetéket építettek ki a beruházás során. A 600 voltos vontatási energia biztosítására összesen 77 kilométernyi földkábelt fektettek le.
Az új villamosnyomvonal közelében ahol kellett, védelembe helyezték a közműveket, máshol kiváltották, és új bekötések készültek. Ahol az építési munkálatok szükségessé tették, a közműveket (csatorna, víz, gáz, távfűtési, elektromos, távközlési, forgalomirányítási vezetékek) felújították.
A DKV. Salétrom utcai járműtelepét is átépítették. A régi kocsiszínt, a vágányokat, a kitérőket és a felsővezeték-hálózatot elbontották, s helyettük mintegy ötezer négyzetméteres új kocsiszín, tároló csarnok, kocsimosó, valamint új vágány- és felsővezeték-hálózat épült. Mindezek mellett a 3 ezer négyzetméter alapterületű műhelyépületeket átalakították és felújították, a közműveket átépítették.
A projekt eredményeként 18 darab új, spanyol gyártmányú villamosjármű érkezett Debrecenbe. A járműveket, azok technológiai berendezéseit, a tartalék-alkatrészeket, a járművezetők és a műszaki szakemberek oktatását, valamint a 3 éves teljes értékű járműkarbantartást a Construcciones y Auxiliar de Ferrocarriles S. A. (CAF) biztosítja.
2013. május 23-án megérkezett Debrecenbe az első, majd bő egy hónap múlva, június 27-én pedig a második prototípus-jármű is. A villamosok sínre helyezését követően megkezdődött a hatóság által előírt, a típusengedély kiadásához szükséges 10 ezer kilométeres tesztfutás, a műszaki paraméterek ellenőrzése és a járművek dinamikus vizsgálata. A próbaüzem 2013 októberében sikeresen befejeződött. A villamosjárművek, valamint a járművekhez tartozó alkatrészek és technológiai berendezések valamennyi műszaki és tartalmi követelménynek megfeleltek, így a Nemzeti Közlekedési Hatóság 2013. december 4-én kiadta a típusengedélyt.
2014. február 26-án a 2-es villamos megkezdte az utasok szállítását a teljes vonalon.
Az építési munkálatokkal érintett területeken megújították a csatlakozó utakat, a térburkolatokat és a járdákat. 200 fát ültettek és 20 ezer négyzetméteren rehabilitálták a zöldterületet.
Mindezek mellett telepítettek tíz jegykiadó automatát, beszereztek egy eszközhordozó karbantartó tehergépjárművet, felszereltek öt elektronikus vezérlésű, napelemmel működő sínkenő berendezést és a balesetveszélyes csomópontokban két közúti fedezőjelzőt helyeznek el hétfőig, amikor teljesen lezárják a 2-es villamos beruházást.
Forrás és videó: www.dehir.hu/debrecen/tobbet-kapott-debrecen-egy-uj-villamosvonalnal/2015/11/25/